Kedves szülők!

Minden pénteki edzésen 17.45 – 18.15-ig van lehetőségük a tagdíjjakat Dudás Andrásnál befizetni.

Üdvözlettel:
A Szigetszentmiklósi Sakkegylet vezetősége.

Az NBI/B-és csapatunk 2018. június 9. szombaton a XLII. Matyó Kupa Mezőkövesden megrendezésre került Sakk villámversenyén vett részt, és fiaink az első helyen végeztek. Gratulálunk nekik az NBI-es csapatokkal tűzdelt mezőnyben való kiváló helytállásért.

Csapatunk 6 gyermekkel képviselte magát a 2018.01.27-én megrendezésre került egyéni PEST MEGYEI 2017 – 2018. évi DIÁKOLIMPIÁN Aszódon az Evangélikus Gimnáziumban.

EREDMÉNYEK

AMATŐR KORCSOPORTOK (részletes eredmények a linkeken megtekinthetők)

3 kcsop. AMATŐR FIÚK
A csoportban 25 induló között színeinkben
Lukács Tamás a 14. helyen végzett. 7 játszmából 3,5 pontot szerezve.
Vinkler Zsombor a 16. helyen végzett. 7 játszmából 3 pontot szerezve.
Almási-Füzi Dávid a 21. helyen végzett. 7 játszmából 3 pontot szerezve.
Boross Bertalan Ákos a 22. helyen végzett. 7 játszmából 2 pontot szerezve.
Hackermüller Dominik a 24. helyen végzett. 7 játszmából 2 pontot szerezve.
Az azonos pontszámoknál az döntött, hogy ki nyert erősebb ellenfél ellen.

4 kcsop AMATŐR FIÚK
Boross Máté Lehel a 5. helyen végzett.

Mindenkinek gratulálunk. Gyermekeink első komolyabb versenyükön sikeresen helytálltak.
A kísérő szülőknek nagyon szépen köszönjük a segítséget.

A Szigetszentmiklósi Sakkegylet vezetősége.

Kedves szülők.

Pénteki rendezvényünket megtisztelte jelenlétével, Dr Vántsa Botond Szigetszentmiklós alpolgármestere aki beszédet is mondott, illetve Lázár Gergő a művelődési ház igazgatója, valamint a  DunaMédia Televízió felvételt készített a versenyünkről.

A 2017.03.17.-én megrendezésre került Bp. X. kerületi Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola elleni visszavágó csapatversenyén elért, saját versenyzőink eredmény-sorrendje.

1. Lukács Tamás
2. Sebestyén Zalán
3. Boross Lehel
4. Almási Füzi Dávid
5. Hochelmüller Dominik
6. Marosvölgyi Klaudia

A csapatbajnokságot 22-8 arányban sikerült megnyernünk, itthon tartva a vándorkupát. Gratulálunk mindenkinek az eredményes helytállásért. Köszönjük a szülőknek az érdeklődő jelenlétet, segítséget, szurkolást. Továbbá köszönjük a csapattársaknak is a lebonyolításhoz nyújtott segítséget.

A Nagy versennyel párhuzamosan zajlott két háziverseny azok között akik nem fértek be a vendég iskola elleni 6 főtábla egyikére sem. Ennek eredményei a következők.

Minden tábla első három helyezettje érmet kapott, valamint minden résztvevő emléklappal térhetett haza.

A versenyzőknek köszönjük a részvételt és további sok sikert kívánunk mindenkinek.

A következő 2017.03.24.-én sorra kerülő edzésünkre sok-sok szeretettel várunk mindenkit, lehetőséget biztosítunk a megszerzett kupával való fotózáshoz.

Sakkbaráti üdvözlettel:

A szigetszentmiklósi Sakkegylet vezetősége

Az SZUPER csoport (Szalkai) eredményei a Chess-Results szerverén  hozzáférhető.

A torontói The Globe And Mail néhány nappal ezelőtt készített riportot Sárosy Zoltánnal, akinek élettörténete egy jó rendezővel akár egy filmadaptációt is megérdemelne.

1914. június 28., Szarajevó: egy szerb nacionalista diák, Gavrilio Princip két pisztolylövéssel meggyilkolja a nemrég annektált Bosznia fővárosán, Szarajevón átkocsizó Ferenc Ferdinánd főherceget és akkor állapotosnak hitt feleségét, Chotek Zsófiát. Az alig nyolcéves Sárosy Zoltán ekkor a Monarchia egyik, Adria-tenger mellett fekvő katonai bázisán él édesanyjával, valamint katonaorvos édesapjával.

“Egyik reggel, ébredés után kiléptem a szobámból, és láttam, hogy édesanyám épp pakol. Jön a háború! – mondta, és tizenkét órán belül el kell mennünk.”

Érzik az óriási háború veszélyét, és egy torpedóhajón néhány másik katonával együtt egy másik kikötőbe hajóznak, ahonnan egy apró hajóval Triesztbe indulnak tovább, végül pedig vonattal érkeznek meg Budapestre.

Német torpedóhajó – hasonlóval hajózott el az alig nyolcéves kisfiú és családja az első világháború veszélyei elől

Másfél évvel később, a háború közepén a kis Zoltán édesanyjával sétál egy budapesti parkban, ahol a fiú egy sakkozó kisfiúra figyel fel – neki köszönhetően érdeklődése a játék felé fordul, melyet azután nap mint nap játszik a környékbeli gyerekekkel.

Budapesten érettségizik, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben kezdi meg. 1928-ban, friss diplomával a kezében, nemzetközi kereskedelmi ismeretekkel a fejében visszatér a magyar fővárosba, ahol ahelyett, hogy egy export-import cég, vagy a kereskedelmi szektor más területén tevékenykedő vállalatra áldozná az összes energiáját, inkább folytatja sakkozói karrierjét.

Tizenöt évvel később, a háborúból épp kiugrani próbáló, de a németek által egyre erősebb nyomás alatt tartott Magyarországon kis híján megszerzi a sakknagymesteri címet (megnyeri az 1943-ban, Diósgyőrben rendezett nagymesterjelöltek tornáját), néhány hónappal később, a németek érkezésekor pedig – anyanyelvi szintű némettudásának köszönhetően – önkéntes fordítóként viszonylagos biztonságban, a fővárosban éli át a háború utolsó hónapjait, miközben barátai és kortársai a keleti fronton vesznek oda.

A háború után attól tartva, hogy a szovjetek a németekkel való kapcsolata miatt börtönbe vetik, felesége és lánya nélkül hagyja el az országot, megígérve nekik, hogy amint biztos megélhetési forráshoz jut, őket is kijuttatja az országból.

Az osztrák-magyar határon átszökve előbb Salzburgban próbál boldogulni, de végül egy menekülttáborba kerül, ahonnan egész Európát átszelve végül Elzászban, Franciaország jelentős német kisebbséggel rendelkező tartományában próbál letelepedni, de 1950-ben igen kecsegtető hírt kap: Kanada megnyitja kapuit a kivándorolni kívánók előtt, így Párizsba indul, hogy megszerezze a költözéshez szükséges papírokat.

1950. december 27-én végül hosszú hajóút után megérkezik Halifaxba, ahonnan vonattal Toronto felé indul.

Néhány napon belül munkát kap, a Bank of Nova Scotia éppen készülő központi épületének felsőbb szintjeinek padlócsempéit rakja le.

“Elég magasan indítottam a torontói karrierem” – viccelődik.

Feleségét persze nem felejtette el, sőt, ígéretéhez híven írt is neki egy levelet, hogy Kanadában várja, de a nő nem akarta elhagyni az országot. Elváltak.

Sárosy sosem szeretett másoknak dolgozni, inkább egy olyan munkára vágyott, aminél senki nem mondja meg neki, hogy mit kell csinálnia, így az ötvenes évek derekán kozmetikumokat kezd importálni, és árusítani, majd a hetvenes évek végéig egy vegyesboltot vezet – eközben persze a sakkot sem fejezte be: 1955-ben nyerte me az első sakkbajnokságát, 1967-ben, 1972-bn és 1981-ben pedig a levelezési sakk – ebben a sportban egykor táviratok, faxok és telefonhívások, ma pedig természetesen e-mailek, mobilapplikációk, vagy épp online felületek segítségével osztják meg a felek a lépéseiket a sokszor több száz, vagy épp több ezer kilométerre élő ellenfelükkel – kanadai bajnoka lett, ma pedig a Kanadai Sakkozók Dicsőségcsarnokának tagja.

Első feleségétől való válása után feleségül vett egy észt emigránst, Heino Mallót. Magyar nejétől született lánya egyszer meglátogatta azzal a szándékkal, hogy talán Torontóba költözik, de végül meggondolta magát.

“Végül nem akart maradni. Butuska.” – emlékszik vissza a férfi.

Felesége 1998-ban bekövetkezett haláláig az Ontario-tótól alig néhány száz méterre élt, majd előbb a közeli Grenadier-be, végül pedig egy belvárosi park szomszédságában lévő öregek otthonába költözött.

Százkét éves koráig dacolt a kor ellen, ekkor végül vásárolt magának egy elektromopedet, de két évvel ezelőtt kerekesszékre váltott.

Fejben azonban máig a régi:

“Emlékszik a múltra, de a rövidtávú memóriája az igazán csodálatra méltó. Ebben a korban rendkívüli, hogy valakinek még mindig ennyire éles az esze.” – mondta róla az otthon egyik dolgozója.

A férfi mindig nyitott volt az újdonságokra: 1999-ben, kilencvenhárom évesen vett magának egy számítógépet, hogy a fárasztó postára járás helyett már online sakkozhasson az ellenfeleivel, és saját bevallása szerint egyáltalán nem bízott már benne, hogy befejezi az utolsó, általában négy-öt éven át tartó partiját.

A Globe újságírója, Fred Langan az interjút okostelefonjával rögzítette, az idős úr pedig természetesen tudni akarta, miként működhet egy telefon diktafonként. Langan természetesen elmagyarázta neki, Sárosy pedig levonta a következtetést: “Csodálatos apró masina.”

Az újságíró természetesen nem hagyta ki az örök kérdést: Mi a hosszú élet titka? Az idős sakkozó nevetve válaszolt:

“Tinédzserként dohányoztam, de nem szerettem, így letettem. Néha ittam is, de csak alkalmanként egy pohár brandy-t. Még mindig dolgozom a hosszú élet titkának megfejtésén, de amint meglesz a válasz, azonnal rohanok a szabadalmi hivatalba. Olyan vagyok, mint egy idős autó, aminek már rozsdás a karosszériája, ráznak a kerekei, de a motorja még mindig jól működik.”

A 24.hu nyomán , fotók: TaylorOnHistory, Wikimedia Commons

– Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és nem tudják azt. Ezek a tudatlanok – kerüld őket.
– Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és tudják azt. Ezek jó emberek – segítsd őket.
– Vannak sakkozók, akik erősen játszanak, de nem tudják azt. Ezek a szerények – óvakodj tőlük.
– Vannak sakkozók, akik erősen játszanak és tudják azt. Ezek a bölcsek – utánozd őket.

A minap járt körbe a Facebookon egy fénykép, amin egy asztal és két szék látható egy buszmegállóban. Ez annyira még nem volna különös, az viszont igen, hogy a kompozíció – mint a kommentekből kiderül – már több mint egy éve van ott. Persze ez se lenne akkora csoda a világ sok pontján, csakhogy ebben az esetben mégis az: az asztal ugyanis Budapesten van, a 128-as busz végállomásánál, a Városkúti úton. Ráadásul az asztal lapján egy sakktábla, a lábára kötve egy nejlonzacskóban pedig a bábuk várják a játékos kedvű és ráérős buszozni vágyókat. Arról már nem is beszélnénk, hogy az Ismeretlen Installátor arra is odafigyelt, hogy az egyik szék fekete, a másik fehér legyen…

Arról nincs információnk, hogy ez kinek az ötlete volt, de van egy olyan tippünk, hogy nem a városvezetésé. Mindenesetre elképesztően jó kezdeményezés, nem csak azért, mert el lehet ütni az időt sakkozással amíg el nem indul a busz, hanem azért is, mert egy kicsit közelebb lehet hozni így az embereket egymáshoz. És itt feltételezhetően tényleg mindenki ismer már mindenkit, legalább látásból, hiszen egy olyan megállóról van szó, amit leginkább a környékbeliek használnak, tehát nem összekötő-, vagy csomópont és még csak nem is forgalmas területről beszélünk.

Reméljük, hogy ezután a poszt után sem fogja senki hazavinni a figurákat és/vagy megrongálni az asztalt, hadd legyen már tényleg valami jó is abban, hogy vannak még olyanok, akiket érdekel, mi van a másikkal. Nekünk nagyon tetszik az egész ötlet (és az is, hogy így kiállta az idő próbáját), és ha járnánk arra, le is ülnénk egyet játszani. Addig tegyenek így önök!

Forrás: divany.hu