A sakkvilágbajnokság a sakk világbajnokának személyét eldöntő verseny. Férfiak és nők is indulhatnak rajta, de eddig mindig férfiak voltak a világbajnokok. A nők közül a világbajnoki címre a magyar Polgár Juditnak volt eddig a legnagyobb esélye.
A sakkvilágbajnokságok történetét általában 1886-tól számítják, amikor a világ két legerősebbnek tartott játékosa csapott össze, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. Ezután 1946-ig a világbajnokság informális alapon folyt és a kihívóknak le kellett győzniük a világbajnokot, hogy megszerezzék ezt a címet.
1948-tól 1993-ig a világbajnokságot a FIDE, a sakkozók nemzetközi szervezete szervezte. 1993-ban az akkori világbajnok, Garri Kaszparov elszakadt a FIDÉ-től és másik világbajnokságot alapított. Egészen 2006-ig két rivális világbajnokság létezett és két világbajnoki cím is, de a 2006-os sakkvilágbajnokságon egyesítették őket.
A sakkvilágbajnokság lebonyolítási módja az idők folyamán több változáson ment át, de 1948 óta az elve az, hogy a világbajnok kihívója az adott időszak legerősebb, legjobb formában levő játékosa legyen. Ezt az elvet többszakaszos versenyek sorozatával biztosítják.
A címvédő 2013. november 22. óta Magnus Carlsen, aki az indiai Visuvanátan Ánandot győzte le 6,5–3,5 arányban,[1] majd címét 2014-ben Ánand ellen 6,5–4,5 arányban megvédte.[2]
Létezik külön női sakkvilágbajnokság, ifjúsági sakkvilágbajnokság és számítógép-sakkvilágbajnokság is. A legnagyobb értékűnek azonban a női-férfi világbajnoki címet tartják, amelyért gyakran a női és ifjúsági világbajnoki címek elnyerői is versenybe szállnak.
Vezető mesterek 1886 előtt |
||
Név | Évek | Ország |
Luis Ramirez de Lucena | ~1490 | ![]() |
Pedro Damiano | ~1520 | Portugália |
Ruy López de Segura | ~1560 | ![]() |
Paolo Boi és Leonardo da Cutri | ~1575 | Nápolyi Királyság ![]() |
Alessandro Salvio | ~1600 | Nápolyi Királyság ![]() |
Gioachino Greco | ~1620 | Nápolyi Királyság ![]() |
Legall de Kermeur | ~1730–1747 | ![]() |
François-André Danican Philidor | ~1747–1795 | ![]() |
Alexandre Deschapelles | ~1800–1820 | ![]() |
Louis de la Bourdonnais | ~1820–1840 | ![]() |
Pierre Charles Fournier de Saint-Amant | 1842–1843 | ![]() |
Howard Staunton | 1843–1851 | ![]() |
Adolf Anderssen | 1851–1858 1862–1866 |
Poroszország |
Paul Morphy | 1858–1862 | Egyesült Államok |
Wilhelm Steinitz | 1866–1878 | Ausztria-Magyarország |
Johannes Zukertort | 1879–1886 | ![]() |
Egyedüli világbajnokok, 1886–1993 |
||
Wilhelm Steinitz | 1886–1894 | Osztrák–Magyar Monarchia ![]() Amerikai Egyesült Államok ![]() |
Emanuel Lasker | 1894–1921 | Németország ![]() |
José Raúl Capablanca | 1921–1927 | Kuba ![]() |
Alekszandr Aljechin | 1927–1935 1937–1946 |
Szovjetunió ![]() Franciaország ![]() |
Max Euwe | 1935–1937 | Hollandia ![]() |
Mihail Botvinnik | 1948–1957 1958–1960 1961–1963 |
Szovjetunió (Oroszország) ![]() |
Vaszilij Szmiszlov | 1957–1958 | Szovjetunió (Oroszország) ![]() |
Mihails Tāls | 1960–1961 | Szovjetunió (Lettország) ![]() |
Tigran Petroszjan | 1963–1969 | Szovjetunió (Örményország) ![]() |
Borisz Szpasszkij | 1969–1972 | Szovjetunió (Oroszország) ![]() |
Robert J. Fischer | 1972–1975 | Amerikai Egyesült Államok ![]() |
Anatolij Karpov | 1975–1985 | Szovjetunió (Oroszország) ![]() |
Garri Kaszparov | 1985–1993 | Szovjetunió ![]() Oroszország ![]() |
FIDE-világbajnokok, 1993–2006 |
||
Anatolij Karpov | 1993–1999 | Oroszország ![]() |
Alekszandr Halifman | 1999–2000 | Oroszország ![]() |
Visuvanátan Ánand | 2000–2002 | India ![]() |
Ruszlan Ponomarjov | 2002–2004 | Ukrajna ![]() |
Rusztam Kaszimdzsanov | 2004–2005 | Üzbegisztán ![]() |
Veszelin Topalov | 2005–2006 | Bulgária ![]() |
Klasszikus világbajnokok, 1993–2006 |
||
Garri Kaszparov | 1993–2000 | Oroszország ![]() |
Vlagyimir Kramnyik | 2000–2006 | Oroszország ![]() |
Egyedüli világbajnokok, 2006- |
||
Vlagyimir Kramnyik | 2006–2007 | Oroszország ![]() |
Visuvanátan Ánand | 2007–2012 | India ![]() |
Magnus Carlsen | 2013–2014 | Norvégia ![]() |
Forrás:Wikipédia |