A sakk történetét nem csupán az elméleti mélység és a technikai tökéletesség határozza meg, hanem azok a pillanatok is, amikor a kreativitás és a merészség felülírja a hagyományos szabályokat, és felejthetetlen műalkotássá emeli a küzdelmet. Ezen esztétikai kuriózumok közül is kiemelkedik az a párbaj, amelyet Adolf Anderssen és Lionel Kieseritzky vívott 1851-ben Londonban, és amelyet utókor a "Halhatatlan Játszma" néven ismer.
A Romantika Kora a Sakktáblánál
A 19. század közepén a sakk a romantikus stílus virágkorát élte. Ezt az időszakot a gyors fejlesztés, a nyílt megnyitások (mint a játszmát is indító Királycsel), a gyakori áldozatok, és a vakmerő támadások jellemezték. A játékosok gyakran néztek le az anyagi előnyre, ha az a támadás lendületének megtörését vagy a kezdeményezés elvesztését jelentette. A szép, látványos mattkombinációk voltak az igazi cél. Anderssen, a korszak egyik legerősebb játékosa és a kombinációs sakk zsenije, tökéletesen megtestesítette ezt a szellemiséget.
Az Anyagi Áldozatok Láncolata
A Kieseritzky elleni, nem hivatalos mérkőzés (amelyet a londoni nemzetközi torna szünetében játszottak) igazi tűzijátékot hozott. Anderssen a világos bábukat vezette, és a Királycsel (1. e4 e5 2. f4) megnyitásból indult. A kritikus pontok a következők voltak:
-
Futóáldozat (11. Hg1): Már a játszma korai szakaszában Anderssen feláldozta az egyik futóját (és egy gyalogot is), hogy időt nyerjen a támadáshoz és a sötét vezér pozícióját kihasználja.
-
A Bástyák Feláldozása (18. Fd6! és 19. e5!): A legdöbbenetesebb lépések sora akkor következett, amikor Anderssen a vezérbástyáját (a 18. lépésnél) és a királybástyáját (a 19. lépésnél) is feláldozta. Ezek az áldozatok döntő módon akadályozták meg sötét bábuit a védekezésben és megnyitották a mattot előkészítő vonalakat. Kieseritzky ekkor már hatalmas anyagi előnyben volt: két bástyával, egy futóval és gyalogokkal többel állt.
-
A Vezéráldozat (22. Vf6+!): A végkifejlet a vezéráldozat volt. Anderssen a megmaradt figuráival (egy huszár, két futó, egy gyalog) mattot kényszerített ki. Ezt a csodálatos, két lépéses mattot a 23. Fe7# lépés zárta le.
A Halhatatlanság Titka
Anderssen a játszma végén mindössze három kisebb bábujával és néhány gyaloggal kényszerítette mattra ellenfelét, aki csak három gyalogot vesztett. Bár a modern sakk-elemzés rámutatott technikai pontatlanságokra is a játszmában, a kombináció mélysége és a támadás művészi ereje az, ami örök érvényűvé teszi a "Halhatatlan Játszmát".
Ahogy a bevezetés is hangsúlyozza, nem a "legjobb" a technikai értelemben, de kétségkívül a leglátványosabb és az áldozatok szépségét leginkább kiemelő győzelem a sakktörténelemben. Egy igazi esztétikai kuriózum, amely a stratégia és a művészi érzék diadalát hirdeti.
